KEZDŐLAP
TÚRÁK
TANFOLYAMOK
SÍOKTATÁS
FELKÉSZÜLÉS
TÚRANAPTÁR
HEGYIVEZETŐK
HEGYMÁSZÓ ÉS SÍOKTATÓK
JELENTKEZÉS
KAPCSOLAT
SPORTBIZTOSITÁS
FOTOALBUMOK
VIDEÓK
CIKKEK, TÖRTÉNETEK
TIROLI DEKLARÁCIÓ
VISSZAJELZÉS
AKKLIMATIZÁCIÓ

Jogos, ha van néhány kérdésed!


Mi az akklimatizáció?

Az akklimatizáció az emberi szervezet alkalmazkodási folyamata a magashegyek oxigénhiányos környezetéhez.

Milyen magasságra való mászászáshoz szükséges már akklimatizáció?

Ha magashegyi túrádon 2500m tengerszint feletti magasságba szándékozol menni, akkor érdemes akklimatizálódni.

Hogyan lehetek "akklimatizálódott" egy adott magassághoz?

Akkor tekinthető valaki "akklimatizálódottnak" ha hosszabb időt az akut magashegyi betegség tünetei nélkül - tipikusan ott aludt 1 vagy 2 éjszakát - eltöltőtt az adott magasságban.

Szükséges előzetes akklimatizáció egy Grossglockner(3798m) mászáshoz?

Ajánlott, de nem kötelező. Ha biztosan fejfájás mentes túrát szeretnél, érdemes a Grossglockner mászásod előtti héten 1500-2500m-en aludni 1-2 éjszakát.

Szükséges az előzetes akklimatizáció egy 5000m körüli - pl. Mont Blanc(4810m) - csúcshoz?

Igen, a Mont Blanc(4810m)-hoz szükséges az előzetes akklimatizáció. Aludj a mászás előtti napokban 2500-3000m környékén és napközben túrázz magasabbra.

Az akklimatizáció "Aranyszabályai", a grossglockner.hu ajánlásában!

1. 2500m-es magasságig emelkedj csak folyamatos meneteléssel!
2. Két alvó helyed közt ne legyen 600m szintél több.
3. Magashegyi túrádra a helyes akklimatizációhoz az indulás előtti napokban pihenj rá!
4. Túrádon bőségesen igyál, min. napi 3 liter folyadék elősegíti a helyes akklimatizációt!
5. Ne feljtkezz el az ionok és szénhidrátok pótlásáról sem: különösen fontos a magnézium, kalcium bevitele!
6. Magashegyi túrádon az alkohol fogyasztását kerüld! Na jó, este a menedékházban egy kis sör azért belefér :-)
7. Mássz magasabbra, majd az alváshoz menj alacsonyabbra!

Még többet az akklimatizációról és a magashegyi betegségről lentebb olvashatsz.

Forrás magyarul: http://www.szhsk.hu/oktatokonyv-a-magassagrol/
Eredeti angol nyelvű cikk: http://ismm.org/index.php/normal-acclimatization.html?expandable=1&subexpandable=2
fordította: Janó

Oktatókönyv a magasságról

Normál akklimatizáció

Az akklimatizáció egy a testben lezajló folyamat, amivel a szervezet alkalmazkodik a nagy magasságban uralkodó alacsonyabb oxigénszinthez. Lassú folyamat, amely napokon, akár heteken át zajlik le.
A nagy magasságot a következőképpen definiáljuk:
-nagy magasság: 1500 - 3500 m
-nagyon nagy magasság: 3500 - 5500 m
-extrém magasság: 5500 m felett
A gyakorlatban ugyanakkor általában 2500 m alatt nem aggódunk sokat a magasság miatt, hiszen hegyibetegség ritkán lép fel ennél alacsonyabb helyen.
Bizonyos normális fiziológiai változások minden nagy magasságnak kitett személyben lezajlanak:
-hiperventilláció (szaporább, mélyebb légzés vagy mindkettő);
-erőkifejtés hatására légszomj;
-a légzésritmus éjszakai megváltozása;
-gyakori éjszakai felébredés;
-megnövekedett vizelési gyakoriság.
Az atmoszférában történő emelkedéssel csökken a légköri nyomás (ugyanakkor a levegő ugyanúgy 21% oxigént tartalmaz), és ezzel minden egyes levegővétel kevesebb és kevesebb oxigén molekulát tartalmaz. Az ember nagyobb erőfeszítéssel juthat levegőhöz, ami gyorsabb és mélyebb légzést jelent. Ez különösen szembeötlő erőkifejtés közben, pl. felfelé gyalogláskor. A légszomj, amikor az ember “kifogy a szuszból”, normális jelenség mindaddig, míg a helyzet gyorsan helyreáll pihenéskor. A megnövekedett levegővétel kritikus, ezért fontos kerülni minden olyan szert, amely gátolja a légzést (pl. alkohol és bizonyos gyógyszerek). A fokozottabb légzés ellenére a vér normális oxigénszintjének fenntartása nagy magasságban nem lehetséges.
A folyamatosan fennálló fokozott légzés a vér szén-dioxid-szintjének csökkenéséhez vezet; ezt az anyagcsere terméket a tüdő távolítja el. A vér feldúsulása szén-dioxidban az első jelzés az agy számára, hogy itt az idő levegőt venni, így ha ez alacsony, akkor a légzéskényszer tompul (az oxigénhiány sokkal gyengébb jelző, és csak mint végső biztonsági szelep müködik). Amíg az ember ébren van, a tudatos légzés nem okoz sok gondot, de éjszaka egy furcsa légzési ritmus alakul ki az előbb említett két légzéskapcsoló oda-vissza történő egyensúlyi viselkedése miatt. A periodikus légzés normál, fokozatosan lassuló belégzések, légzés visszatartás, és gyors belégzésekből álló rövid helyreállító periódus ciklusaiból áll. A légzés visszatartása 10-15 másodperc is lehet. Ez nem hegyibetegség! Javulhat kissé az akklimatizáció során, de általában fennmarad egészen a leereszkedésig. A periodikus légzés sok nyugtalanságot okozhat:
-az éjszaka a légzésvisszatartás közben felébredő személyben, aki tudja, hogy leállt a légzése;
-abban az emberben, aki a légzésvisszatartás utáni hiperventillációs fázisban (regenerálás) ébred fel és a kevés levegő miatt azt hiszi, hogy magaslati tüdőödémája van (HAPE - High Altitude Pulmonary Edema);
-a személyben, aki felébredve látja, hogy szomszédjának leállt a légzése.
Az első két esetben néhány pillanatnyi várakozás visszaállítja a normális légzésritmust. Az utóbbi esetben az alvó társ végül csak levegőt vesz, bár a periodikus légzés valószínŰleg egészen a felébredésig folytatódik. Ha a tünetek zavaróak, az acetazolamid gyógyszer hasznos lehet.
Az akklimatizáció során a testben drámai kémiai és folyadékegyensúly változások történnek. Az ozmotikus központ, amely a vér “koncentrációját” érzékeli, alaphelyzetbe áll a vér koncentráltabbá válása mellett. Ez a magasság hatására bekövetkező növekvő vizelést eredményez, hiszen a vese több folyadékot választ ki. A beállás oka nem ismert, bár hatásaként növekszik a hematokrit (a vörös vér testek koncentrációja) és talán javul a vér oxigénszállító képessége valamelyest; emellett ellensúlyozza az ödéma kialakulására mutató hajlamot. Nagy magasságban normális a szokásosnál több vizelés. Ha ez mégsem következik be, az kiszáradást vagy az akklimatizáció hiányát jelentheti.

Akut hegyibetegség (AMS - Acute Mountain Sickness)

Az AMS tünetek együttes jelentkezése, amely megmutatja, hogy a szervezet nem jól alkalmazkodott a jelenlegi magassághoz.
Emelkedés közben a test igazodik a csökkenő oxigénszinthez (hipoxia). Minden pillanatban létezik egy “ideális” magasság, ahol a test egyensúlyban van; nagy valószínüséggel ez ott van, ahol az ember utoljára aludt. E fölött egy nem meghatározott szürke zóna van, ahol a test tolerálhatja a kisebb oxigénszintet, de ehhez nincs igazán alkalmazkodva. Ha tovább emelkedünk ennek a zónának a felső határán, akkor az oxigénszint már nem elegendő a test normális müködéséhez és hipoxiás stressz lép fel – ez az AMS. Felkészülés nélküli túl magasra emelkedést tehát betegség követ.
Ez a “tolerancia zóna” velünk együtt mozog felfelé az akklimatizáció közben. A kulcs az, hogy a napi emelkedést tartsuk ezen zónán belül.
Az AMS pontos mechanizmusa nem teljesen ismert, de a tüneteket az agyszövet hipoxia hatására történő enyhe megduzzadásának tulajdonítják. Ha a duzzadási folyamat elég nagy, úgy jelentős agyi diszfunkció lép fel (ld. HACE). Az agyszövet megduzzadása számos tünetet eredményez; általános a fejfájás több más tünettel kombinálva.
AMS diagnosztizálható, ha a fejfájás mellett a következő tünetek bármelyike vagy akár több is tapasztalható egy 2500 m feletti friss emelkedést követően:
-étvágytalanság, hányinger, vagy hányás;
-fáradtság, gyengeség;
-szédülés, kótyagosság;
-nehéz alvás.

A tünetek az enyhe és komoly között szóródhatnak. Egy pontozásos módszer segítségével meghatározható az aktuális egyéni betegség komolysága (Lake Louise Self-report Questionnaire):
Az AMS-t a csúnya másnapossághoz, vagy annál is rosszabbhoz tartják hasonlónak. Mivel az enyhe AMS tünetei bizonytalanok, ezért aranyszabályként a következőt mondhatjuk: ha nagy magasságban az ember rosszul érzi magát, akkor az hegyibetegség mindaddig, amíg más nyilvánvaló magyarázat azt meg nem cáfolja (pl. hasmenés).
Bárki, aki nagy magasságot ér el, AMS-ben szenvedhet. Elsődlegesen ez függhet az egyéni fiziológiától (genetika) és az emelkedés gyorsaságától; a kornak, nemnek, fizikai fittségnek vagy korábbi magassági tapasztalatnak nincsen lényeges hatása. Némelyek gyorsan akklimatizálódnak és gyors ütemŰ emelkedést elviselnek, mások lassabban, és esetleg lassú emelkedésnél is gondot okoz a normális állapot megtartása. Vannak olyan tényezők is, amelyeket nem értünk; ugyanaz a személy megbetegedhet egy túrán, míg egy másikon esetleg nem annak ellenére, hogy a túra ugyanazon útvonalon történik. Sajnos nincs olyan módszer, amellyel megjósolható, hogy ki fog megbetegedni a magasság miatt.
Figyelemre méltó, hogy mennyien gondolják tévesen normálisnak a fejfájást nagy magasságban; nem az. Az elutasítás szintén általános – ha az ember kész beismerni, hogy hegyibetegséget szerzett, az első lépés a baj elkerüléséhez.
A hegyibetegség teljesen normális abban az értelemben, hogy bárkivel megtörténhet. Meghalni miatta viszont nem az. Az ebben az anyagban leírt információk alapján elkerülhetőek a hegyibetegség komoly, életveszélyes formái.

Magaslati agyödéma (HACE – High Altitude Cerebral Edema)

Az AMS betegségek spektruma az enyhétől az életveszélyesig. A spektrum “komoly” végén található a HACE; ekkor az agy megduzzad és nem képes normálisan mŰködni. A HACE gyorsan felléphet és néhány óra vagy egy-két nap alatt végzetes lehet. Akik ebben szenvednek, gyakran zavartak és esetleg nem képesek felismerni, hogy betegek.
A HACE-t a mentális képességekben fellépő változás fémjelzi. Lehet zavartság, viselkedési változás, vagy letargia. Jellegzetes a koordináció-vesztés (ataxia). Ez tántorgó járást jelent hasonlóan az erősen berúgott ember mozgásához. Ez a koordinációs zavar lehet finom is, amit specifikusan tesztelni kell. A beteg személyt sétáltatni kell egy egyenes vonalon lábait szorosan egymás elé helyezve (tyúklépés). Ha az embernek nehézséget okoz a vonalon maradás (kötéltánc effektus), letér, leesik, vagy akár segítség nélkül nem képes felállni, akkor feltételezhetően HACE-ben szenved.
Az azonnali leereszkedés a legjobb gyógymód. Ez a legsürgősebb tennivaló, ami nem várhat reggelig (sajnos a HACE gyakran éjszaka támad). A késlekedés végzetes lehet. A felismerés pillanatában el kell kezdeni szervezni a személy lejuttatását villogással, segítőkkel, teherhordókkal, bármivel, ami segíthet. Odáig kell visszaereszkedni, ahol a beteg még jól volt. Tartsuk észben, hogy a HACE legtöbb esetben olyanoknál lép fel, akik AMS tünetével emelkedtek felfelé; ez valószínŰleg a két éjszakával korábbi magasságot jelenti. Ha a mentő személy bizonytalan, akkor 500-1000 m ereszkedés jó kiinduló pont lehet. Egyéb kezelés történhet oxigénnel, nyomáskamrával, és dexamethazon segítségével.
A HACE-ben szenvedő ember általában túléli, ha elég hamar és eléggé alacsonyra szállítják, és általában teljesen helyrejön. A tántorgó mozgás akár az ereszkedést követően napokig is megmaradhat. Amint a gyógyulás teljes és nincsenek tünetek, az óvatos ismételt emelkedés elfogadható.

Magaslati tüdőödéma (HAPE – High Altitude Pulmonary Edema)

A hegyibetegségek másik komoly formája a HAPE, vagy folyadék a tüdőben. Bár gyakran AMS-sel együtt lép fel, nem kötődik ahhoz és a klasszikus AMS tünetek teljesen hiányozhatnak. A HAPE jelei és tünetei a következők:
-extrém fáradtság;
-légszomj pihenéskor;
-gyors, sekély légzés;
-köhögés, lehetséges habos vagy rózsaszín köpettel;
-bugyborékoló vagy hörgő légzés;
-feszített mellkas, telítettség, elzáródás;
-kékülő vagy szürke ajkak, körmök;
-álmosság.
A HAPE általában az emelkedés utáni második éjszakán lép fel, és gyakoribb fiatal, fitt mászóknál, túrázóknál.
Bizonyos embereknél a nagy magasságban uralkodó oxigénhiány a tüdő véredényei némelyikének összezsugorodását okozza, ezáltal a vér teljes mennyisége a hibátlan véredényeken keresztül kényszerül áramolni. A vér nyomása ezáltal drámaian megnő ezekben az edényekben, ami folyadék nagy nyomás miatti átszivárgását okozza a tüdőbe. Az erőkifejtés és a hideg szintén képes a vér nyomását megemelni és ezáltal hozzájárulhat a HAPE kialakulásához vagy rosszabbodásához.
Azonnali leszállítás a megoldás; hacsak nem áll rendelkezésre oxigén, a késlekedés végzetes lehet. Vissza kell térni arra a magasságra, ahol a sérült még ébredéskor jól volt. Az ereszkedés komplikált lehet az extrém fáradtság és a zavartság (az agy nem jut elegendő oxigénhez) miatt; a betegség jellemzően éjszaka jelentkezik és rosszabbodhat erőkifejtés hatására. Az áldozatokat gyakran szállítani kell.
Általános, hogy komoly HAPE mellett a HACE is kialakul, valószínŰleg a vér rendkívül alacsony oxigénszintje miatt (ami azonos egy folyamatos, gyors emelkedéssel).
Az ereszkedés során a HAPE gyorsan javul és egy-két napos alacsonyabb helyen töltött pihenő elegendő lehet a teljes felépüléshez. A tünetek teljes megszŰntével az ismételt óvatos emelkedés elfogadható lehet.
A HAPE összetéveszthető egy sor légzési állapottal:
A magaslati köhögést és hörghurutot (bronchitis) szintén folyamatos köhögés és esetleg köpetképzés kíséri. Nincs azonban pihenéskori légszomj és extrém fáradtság sem. A normális oxigéntelítettség (adott magasságon) mérhető, ha oximéter rendelkezésre áll.
A tüdőgyulladást (pneumónia) nehéz a HAPE-tól megkülönböztetni, hiszen a HAPE kísérője is gyakran láz. Zöld és sárga váladék felköhögése szintén előfordulhat HAPE esetén, és mindkettőt okozhatja az alacsony vér oxigén szint. A diagnosztikai vizsgálat (és kezelés) a leszállítás – a HAPE gyorsan javul. Ha a páciens nem javul az ereszkedéssel, akkor antibiotikum használható. Nagy magasságban a HAPE sokkal gyakoribb, mint a tüdőgyulladás, és veszélyesebb; sok mászó halt meg a vélt tüdőgyulladás miatti félrekezelés miatt.
Az asztma szintén összetéveszthető a HAPE-vel. Szerencsére az asztmatikus gyógyszerek a magasban jobban hatnak, mint tengerszinten. Ha a beteg nem javul igen gyorsan a gyógyszer hatására, akkor HAPE-ként kezeljük.

Az akut magashegyi betegség (AMS) kezelése

A kezelés fő eszközei a pihenés, folyadék, és enyhe fájdalomcsillapító: acetamiphonen (paracetamol), aspirin, ibuprofen. Ezek a gyógyszerek nem fedik el a rosszabbodó tüneteket. Az AMS természetes folyamatának kivárása egyszerŰen pihenéssel a betegség jelentkezésének magasságán megfelelő kezelést jelent. A javulás általában egy-két nap alatt jelentkezik, de eltarthat 3-4 napig is. A leereszkedés szintén jó, és a javulás igen gyors.
Gyakori kérdés, hogy a fejfájás hogyan kezelendő (ld. 1. aranyszabály). A magasság okozta fejfájás általában komisz, állandó, és gyakran egyéb AMS tünetekkel társul; hajlamos elöl (a homlokon) jelentkezni, de lehet bárhol, és rosszabbodhat, ha az ember lehajol. Ugyanakkor vannak egyéb okai is a fejfájásnak és ezért célszerŰ egy egyszerŰ tesztet elvégezni. A kiszáradás gyakori okozója a magasságban észlelt fejfájásnak. Igyunk egy liter folyadékot és vegyünk be valamilyen fentebb említett fájdalomcsillapítót. Ha a fejfájás gyorsan és teljesen megszŰnik (és nincs egyéb AMS tünet), akkor nagyon valószínŰtlen, hogy AMS okozta.

Acetazolamid

Az acetazolamid (pl. Diamox) bikarbonát (a szén-dioxid alapformája) kiválasztására kényszeríti a vesét; ez a vér savasítása által ellensúlyozza a hiperventilláció (a magasság miatti erőteljesebb légzés) hatásait. Ez az újrasavasítás légzésstimulálóként viselkedik, különösen éjszaka, csökkentve vagy megszüntetve a periodikus légzést. Nem varázsszer viszont, az AMS gyógyítása nem azonnali. A normálisan 24-48 óra alatt lezajló folyamatot képes felgyorsítani 12-24 órára.
Az acetazolamid a szulfonamidok közé tartozó gyógyszer, mely egyéni allergikus érzékenység esetén nem szedhető. Általános mellékhatások a zsibbadtság, bizsergés, vagy vibráló érzetek a kezek, lábak, ajak környékén. Emellett ízlelésben fellépő változások és fülzúgás is jelentkezhet. A szedés abbahagyásakor ezek megszŰnnek. Mivel az acetazolamid bikarbonátos vizelet kiválasztását segíti elő, a szedő ember többet vizel a szokásosnál. Nem gyakori mellékhatás lehet a hányinger és a fejfájás. Néhány túrázó extrém látáshomályosodást tapasztalt egy vagy két adag szedése során, ami több nap után a szer szedésének beszüntetésével visszaállt.
Adagolás AMS kezelésére: 250mg 12 óránként. Az adagolás a tünetek megszŰntével abbahagyható. Gyerekeknek 2.5mg/kg testsúlykilogrammonként és 12 óránként.
Adagolás periodikus légzésre: 125mg lefekvés előtt egy órával. A kellemetlen tünetekkel jelzett magasság alatt a szedés abbahagyható.
Több tévhit létezik az acetazolamiddal kapcsolatban:
-elfedi a tüneteket: A gyógyszer gyorsítja az akklimatizációt. Ahogy zajlik az akklimatizáció, a tünetek megszŰnnek, közvetlenül mutatva ezzel az egészség javulását. Nem fed el semmit – ha az ember továbbra is beteg, akkor tünetek is vannak. Ha jól van, akkor a betegség megszŰnt.
-a gyógyszer meggátolja az AMS rosszabbodását emelkedéskor: nem változtatja meg a 2. aranyszabályt; sok embernél lépett fel HAPE vagy HACE az adagolás melletti további emelkedéskor.
-gyors emelkedéskor meggátolja az AMS kialakulását: Ez nem tévhit, hanem rosszul használt féligazság. Ez a gyógyszer az AMS kockázatát csökkenti, emiatt javasoljuk erőltetett mászáskor az alkalmazását. Nem nyújt ugyanakkor abszolút védelmet; a szedése mellett is lehetséges olyan gyors emelkedés, hogy amennyiben a betegség bekövetkezik, akkor az váratlan, komoly, és esetleg halálos.
-ha az adagolás megszŰnik, a tünetek rosszabbodnak: Nincs ilyen visszacsapó hatás. Ha a szedés megszŰnik, az akklimatizáció lelassul a normál egyéni szintre. Ha az AMS még fennáll, akkor valamivel hosszabb időre van szükség az elmúlásához.

Dexamethazon

Ez a gyógyszer (pl. Decadron) az agyödéma kezelésére szolgáló hatékony szteroid. Amíg az acetazolamid a problémát kezeli (gyorsítja az akklimatizációt), úgy a dexamethazon a tüneteket kezeli. Néhány óra alatt teljesen megszüntetheti az AMS tüneteit, de nem segít az akklimatizációban. AMS kezelése esetén nem szabad feljebb menni a következő napig, hogy a gyógyszer kiürülésével megbizonyosodjunk, nem fedi-e el a hiányzó akklimatizációt. Mellékhatásként néhány embernél eufória, nyugtalan alvás és megnövelt vércukor szint jelentkezhet.
Adagolás AMS kezelésére: naponta 4mg hat óránként (szájról vagy injekcióban). Gyerekeknek 1mg/kg testsúlyra vetítve, a második adag hat óra múlva. Az utolsó adag után legalább 12 órát kell várni az emelkedéssel és csak AMS tünetnélküliség esetén folytatható az út.

Oxigén

Az AMS tünetek nagyon gyorsan (percek alatt) megszŰnnek közepes oxigénadagolással (2-4 liter/perc). Visszacsapó hatás léphet fel, ha a kezelés hosszúsága nem elégséges – több órás kezelés lehet szükséges. Nagy magasságú környezetben az oxigén általában értékes vagyon, ami a komolyabb betegségek esetére (HAPE vagy HACE) van fenntartva.

Nyomásterápia

Hordozható nyomáskamrában alkalmazott kezelés egyenértékŰ a leszállítással vagy oxigénes kezeléssel; a nyomás alá helyezett zsákban levő személy egy sokkal alacsonyabb magassághoz tartozó atmoszférában lélegzik. Az AMS tünetek perceken belül javulnak, de visszatérhetnek, ha a kezelés túl rövid – legalább két óra szükséges. A dexamethazon éppolyan jól mŰködik, bár nem olyan gyorsan, viszont sokkal olcsóbb és kevésbé munkaigényes, mint a nyomásterápia. Ez a módszer is a HAPE és HACE esetekre van fenntartva általában.

AZ akut magashegyi betegség (AMS) tünetek kezelésének áttekintése:

Leszállítás, leereszkedés:
-gyors felépülés, a túrázók általában javulnak az ereszkedés során, és teljesen meggyógyulnak több óra alatt;
-a túracél teljesítésével kapcsolatban bizonytalanság lép fel;
-a lejutás nehéz rossz időben vagy éjszaka;
-a páciens segítésére plusz ember kell.
Pihenés ugyanazon magasságon:
-akklimatizáció az aktuális magasságra;
-nincs veszteség az előrehaladásban;
-24-48 óra kell a tünetmentességhez.
Pihenés plusz acetazolamid:
-gyorsabb akklimatizáció a sima pihenéshez képest (12-24 óra kell a javuláshoz);
-12-24 óra alatti javulás;
-a gyógyszer mellékhatásai.
Pihenés plusz dexamethazon:
-az acetazolamidhoz képest gyorsabb javulás (általában néhány óra);
-minimális mellékhatások;
-olcsó;
-elrejtheti a tüneteket és ezzel hamis biztonságot nyújthat;
-nem gyorsítja az akklimatizációt.
Pihenés plusz acetazolamid és dexamethazon:
-gyorsított akklimatozáció plusz gyors tüneti kezelés;
-acetazolamid mellékhatások;
-a dexamethazon miatt óvatosságot igényel az emelkedés folytatásakor.
Oxigén vagy nyomáskezelés:
-percek alatti javulás;
-a nyomáskezelés nagyon munkaigényes;
-drága;
-ha a kezelés túl rövid, visszacsapó hatás léphet fel.

Az akut magashegyi betegség (AMS) megelőzése

A betegség elkerülésének kulcsa a fokozatos szintbeli emelkedés, ami a testnek elegendő időt biztosít az alkalmazkodáshoz. Az egyes emberek különböző mértékben akklimatizálódnak és nem adható abszolút szabály, de általánosságban véve a következő ajánlások segítenek meggátolni a betegség kialakulását a legtöbb embernél:
-ha lehetséges, legalább egy éjszakát töltsünk köztes magasságban 3000 m alatt;
-3000 m felett a következő alvóhely magassága ne legyen 300-500 méternél feljebb éjszakánként;
-minden 1000 méteren egy további éjszakát töltsünk azonos magasságon;
Ne feledjük, az számít igazán, milyen magasan alszunk: “mássz magasra, aludj alacsonyan”. A pihenőnapon (második éjszaka ugyanazon a magasságon) végzett magasabb helyre emelkedés, majd visszatérés alváshoz a kiindulási szintre, az segíti az akklimatizációt.
Amit kerüljünk el:
Légzésdepressziót (a légzés lelassulása) okozhat többféle gyógyszer, ami nagy magasságban gondot okozhat. Ezeket a szereket semmi esetre sem szabad hegyibetegség tünetei mellett alkalmazni – egészséges embernél biztonságos lehet, bár ez is vitatott. Ilyenek:
-alkohol;
-altató tabletták (ha szükség van ilyesmire, akkor acetazolamid a használható szer);
-kábító hatású fájdalomcsillapítók a mérsékeltnél nagyobb adagban.

Megelőzés

Bizonyos körülmények között tanácsos lehet a gyógyszeres megelőzés:
-gyorsított szintemelkedés esetén (pl. Lhasaba – Tibet, vagy La Pazba – Bolívia – repüléskor);
-olyan mászóknak, akik a terepviszonyok miatt nem tudják elkerülni a gyors emelkedést, vagy mentőcsapat tagjainak szintén a gyors emelkedés esetén;
-olyan személynek, aki korábbi tapasztalatok szerint rendszeresen AMS-ben szenvedett.

Acetazolamid
Nem javasolt a szer megelőző gyógyszerként alkalmazása a fenti speciális esetek kivételével. A legtöbb, ésszerű ütemtervvel operáló embernek nem lesz rá szüksége, és néhány kisebb, de kellemetlen mellékhatás mellett meg van a kockázata komolyabb mellékhatások jelentkezésének, ami a szulfonamidoknál előfordulhat.
Megelőzésként szedett acetazolamid adagja 125-250 mg naponta kétszer, amit 24 órával az emelkedés előtt meg kell kezdeni és a maximális magasságon töltött második vagy harmadik éjszakát követően (vagy a leereszkedéskor, ha az van előbb) abba kell hagyni. 500 mg-os, lassan felszívódó adag szintén létezik a szerből; ebből naponta egyet kell bevenni, bár a mellékhatások fokozottabban jelentkeznek ekkora adagnál.

A komoly akut magashegyi betegség megelőzése
Ezt a kérdést nem lehet eléggé hangsúlyozni. BÁRMELY, AMS-re UTALÓ TÜNET ESETÉN NEM SZABAD TOVÁBB EMELKEDNI. Ezen egyszerű szabály megszegése sok tragikus haláleset okozója volt már.
AMS melletti mászás esetén a tünetek rosszabbodnak és az ember meghalhat. Ez különösen fontos – még egy egyszerőbb, magasabbra vezető napi túra is nagy kockázat. Sok HACE előfordulás esetén ezt a szabályt nem vették figyelembe. A tünetek teljes megszűnéséig azonos magasságon (vagy lejjebb) kell tartózkodni. Ha a tünetek tovább nem jelentkeznek, akkor az akklimatizáció lezajlott és a mászás vagy túra folytatható. A leereszkedés mindig jó választás, a javulás ekkor gyorsabb.
Aranyszabályok
1. szabály
Ha nagy magasságban rosszul érzed magad, akkor azt hegyibetegségként kell kezelni mindaddig, míg az ellenkezője nem bizonyított.
2. szabály
AMS tünetekkel soha nem szabad továbbmenni felfelé.
3.
Ha az állapot rosszabbodik (vagy HACE, vagy HAPE lép fel), azonnal le kell menni.
Forrás magyarul: http://www.szhsk.hu/oktatokonyv-a-magassagrol/
Eredeti angol nyelvű cikk: http://ismm.org/index.php/normal-acclimatization.html?expandable=1&subexpandable=2
fordította: Janó
grossglockner.hu html verzió: Szilágyi Zsolt