ARARÁT (5137m) TÚRA
TÉNYEK AZ ARARÁT-RÓL.
Törökország legmagasabb csúcsa.
FÖLDRAJZ
Az Ararát (5137m) hegység Törökország területén található, annak is a legkeletibb sarkában, A Fekete-tenger és Kaszpi-tenger közt kb féluton, a Kaukázus hegyvonulatától délre, az iráni határtól alig 10km-re nyugatra. Törökország legmagasabb csúcsa. Az Ararát hegység teljes területe Törökország felség területe. Közeli ország (kb 20km) még Azerbajdzsán, melytől az Ararát (5137m) szintén nyugatra fekszik. A kurd népcsoport által benépesített csak geográfiailag elismert Kurdisztán legészakibb része. A közeli városok, így pl. Dogubeyazit szinte 100%-ban kurd népesség által benépesítettek. Az idősebb korosztályok szinte kivétel nélkül csak kurd nyelven beszélnek, a törököt nem beszélik. Az utóbbi évtizedben hála a mobilinternetnek és az okostelefonoknak azonban a fiatal 6-18 éves korosztályok elkezdték itt is elsajátítani a török nyelvet.
MISZTIKUM
Török neve Agri Dagi ( Fájdalom hegye). Az Ararát (5137m) a bibliában úgy említett, mint a hegycsúcs, melyen az Özönvíz idején Noé bérkája megfeneklett. Az Ararát (5137m) sokak szerint misztikus, varázslatos hely. Magyar szemmel tekintve a terület környékén fekvő országokat felsorolva is látszik, más kulturával rendelkező környék: Törökország, Grúzia (északra), Örményország (keletre), Azerbajdzsán (keletre), Irán (keletre). A hegyen 2000m-ről felsétálva az széles kövekkel borított füves lejtőkön érezzük a hely varázsát, ahonnan az emberiség szétáramlott.
VULKÁNI MÜKŐDÉS
Az Ararát (5137m) vulkanikus eredetű hegység, kb 1000 nkm területen. Az utolsó vulkáni kitörés több ezer évvel ezelőtt zajlott. Napjainkban a vulkáni müködés legutolsó szakasza, a földrengéses periodus tart, időnként nagy erejű földrengések rázzák meg a környéket.
A HEGYSÉG
Hóval borított kettős hegycsúcs: a magasabb maga az Ararát (5137m) csúcsa, a kisebbik csúcs a Kis-Ararát (3925m). A két hegycsúcs közti távolság kb 7km. Köztük húzodik a 2600m magasságban fekvő Serdabulak elnevezésü lávamező. A hegység északi oldalán található gleccser 5nkm területet foglalnak el, az elmúlt 30 évben mintegy 30%-kal csökkent az Ararát (5137m) gleccser felszíne. A gleccserek kb. 4800m magasságtól borítják a felszínt.
MÁSZÁSI IDŐSZAK
Nyáron július-augusztus a legajánlottabb, téli időszakban sível március-április a legajánlottabb.
HEGYMÁSZÓ ÚTVONAL
Déli irányból másszuk túránkon az Ararát (5137m) fenséges hegyét. Hegymászó szempontból tekintve az Ararát (5137m) mászása közben technikai nehézségekre nem számíthatunk: július-augusztusban hosszú gyalogtúra. Nyáron déli oldalról Dogubeyazit felől indulva 1 óra autóval. 2200m magasságban ér véget az autóút, innen kb 3 óra gyalogtúra, az első szokásos táborhely 3200m magasságban. Tovább haladva ismét kb 3 óra alatt érhető el a 4200m-en található második táborhely. A csúcs a kettes tábortól további kb 5 óra gyalogúttal érhető el. Az útvonal végén 4800m-től hágóvas és jégcsákány szükséges. Mászáshoz vagy előzetes 3000m-es akklimatizáció ajánlott vagy a hegyen közbe iktatott akklimatizációs kör. A mászás általában 4-5 napot vesz igénybe, előzetes akklimatizáció nelkül, attól függően, hogy visszafelé a mászók megállnak-e egy újabb éjszakára 3200m-en az első táborhelyen vagy a csúcsról pihenő nélkül lemenek a parkolóig.
Az Araráton (5137m) kiépített menedékházak nincsenek, a szállás sátrazással és dormitorokkal megoldott.
Lejegyezte: Szilágyi Zsolt, www.grossglockner.hu
2022.dec.
Update: 2024 dec03.
TÉNYEK TÖRÖKORSZÁGRÓL.
IDŐELTOLODÁS
Magyarországhoz képest +1 óra az időeltolódás.
UTLEVÉL, VÍZUM
Magyar állampolgárok útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal, vízum nélkül utazhatnak Törökországba. Az útlevélnek és a személyi igazolványnak a hazaérkezéstől számítva min. 180 napig érvényesnek kell lenni.
DIPLOMÁCIAI KÉPVISELET
Magyar nagykövetség Törökországban kontakt:
Ankara
Telefon: +90-312-4058060
Misszióvezető: Mátis Viktor
Email: mission.ank@mfa.gov.hu
BESZÉLT NYELVEK
Természetesen a török a hivatalos, de a helyiek nagy százalékban csak kurd nyelven beszélnek. A túra során a kinti partnereink képviselőivel a táborokban és a szállodában angolul érthetsz szót.
ELEKTROMOS ÁRAM
A magyar szabvány szerinti dugós aljzat használható a szállodákban, a hegyen javasolt a mobil, fejlámpa, fényképezőgép töltéséhez a powerbank.
UTASBIZTOSÍTÁS, EGÉSZSÉGÜGY (VÉDŐOLTÁS), CSAPVÍZ
Általános baleseti biztosításnak a hegyen az osztrák hegymászó szövetség tagsága és biztosítása ajánlott: ez 6000m-es magasság korlátozással a világ majd teljes területén (kivéve Antarktika) elfogadott. Érdemes ez mellé általános utasbiztosítást is kötni a túra idejére.
Kórházak felszereltsége nagyvárosokban kiváló.
Kötelező védőoltás NINCS. Ajánlott a hepatitisz, tifusz, diftéria, tetanusz. Keresd a Nemzeti Oltóközpontot ez ügyben!
Csapvíz: NEM ajánlott a fogyasztása.
PÉNZÜGYEK: PÉNZNEM, BANKAUTOMATA, BORRAVALÓ
Az országban a hivatalos fizetőeszköz az új török líra, 1 TRY = 25Ft (2023júl). USA, EUR általában használható fizetésre direkt is. Javasolt mind TRY mind EUR, USA dollár a kisebb címletek használata. Kártyás fizetés hotelekben gyakran lehetséges, éttermekben, üzletekben ritkán. Bankautomatából nincs sok és a használati díj is magas lehet esetenként. A borravaló a szokásos 10% elfogadott éttermekben.
VALLÁS, ÜNNEPEK, MINDEN TÖRÖKÖK ATYJA: MUSTAFA KEMAL ATATÜRK
Az országban szinte mindenki muszlim hitü. A hölgyek számára ajánlott a visszafogott öltözködés. Bár a sok turista hatására már nem botránkoznak meg egy lazább öltözetű hölgy láttán, ellenben heves udvarlásba kezdenek a férfiak. Ha Törökországban jársz, illik ismerned minden törökök Atyjának nevét, történetét, Mustafa Kemal Atatürk, mivel alakjával Törökországban szobrok, képek, hidak, utak, reptér, pénzen stb lépten nyomon találkozni fogsz. Augusztus végén ünneplik a Győzelem Napját minden évben augusztus 30-án, a duplupinar-i csata, 1922-aug25-30. évfordulóját. Ez a csata volt az első világháború utáni török függetlenségi háború egyik legfontosabb csatája és forduló pontja. A török függetlenségi háború kulcs szereplője Mustafa Kemal Atatürk főparancsnok, minden törökök Atyja. A függetlenségi háborúban 1919-23, a törökök kisöpörték az országból a görög, francia és angol csapatokat. Atatürk-nek Törökországban mind a mai napig ható óriási kultusza van nem véletlenül, hiszen a szultánság eltörlése és drasztikus reformjaival a modern mai Törökörszág megteremtése fűződik nevéhez. A törökök voltak képesek Atatürk vezetésével egyedül arra a bravúrra, hogy az első világháború utáni békekötések során itt nem a szövetségesek akarata érvényesült.
Lejegyezve: 2023.dec.
Frissítve: 2024.dec.
ÚTVONAL, UTASBIZTOSÍTÁS, HEGYIVEZETŐK
Túránk útvonala: Budapestről repülővel-->Törökország, Isztambul, innen repülővel belföldi járat-->Törökország Igdir, innen autós transzport-->Dogubeyazit, innen terepjáros transzport Ararát 2200m magasságig.
Távolság Budapest-Ararát (5137m) légvonalban 2195km.
Távolság Igdir Airport-Dogubeyazit autóval 68km.
A túra idejére a TB-t kiegészítő általános utasbiztosítás megkötése mindenki számára kötelező! Ajánlott még az osztrák hegymászó szövetség tagsága, mely egy a Föld csaknem teljes területén érvényes baleseti biztosítással egybeépített. A túrán mindenki a saját felelőségére vesz részt. A résztvevők figyelmét felhívjuk arra, hogy a hegymászás veszélyes sport így annak kockázatai a hegyivezető legnagyobb figyelme mellett sem zárhatók ki teljesen.
Hegyivezetők:
Musa Saltik. több száz Ararát (5137m) mászás;
Szilágyi Zsolt. 1x Ararát (5137m) mászás.
Túránkon jellemző: 1 hegyivezető 4-5 fő.
ÁLTALÁNOS MENETREND
Általános leírás napi bontásban*:
Nap | Tevékenység |
1 nap. | Kiutazás menetrendszerinti repülőgép járattal: Budapest - Isztambul - Igdir. Transzfer Dogubayazit-ba: 70km. Éjszaka helyi hotelben. Megjegyzés: a kiutazás során előfordulhat, hogy olyan repjegyet tudunk vásárolni, ahol Isztambulban kell tölteni egy rövid éjszakát a reptéren. |
2 nap. | Transzfer az Ararát(5167m) lábához. Túra 2200m-ről 3200m-re az első táborba, kb 3-4 óra menetidő. Éjszaka sátorban vagy dormitorban itt. |
3 nap. | Akklimatizációs nap: túra 4000m-re, majd vissza 3200m-re, éjszaka itt. |
4 nap. | Túra 4200m-re a kettes táborba, kb 4 óra menetidő. Rövid éjszaka itt. |
5 nap. | Csúcsmászó nap, fel 5167m, majd le 3200m-re. Éjszaka itt. |
6 nap. | Le 2200m, transzfer Dogubayazit-ba, éjszaka hotelbe. |
7 nap. | Ishak Pasa Palotájának megtekintése kisbuszos utazással, majd transzfer Igdir-be, repülés Isztambulba, majd Budapestre. Megjegyzés: a hazautazás során előfordulhat, hogy olyan repjegyet tudunk vásárolni, ahol Isztambulban kell tölteni egy rövid éjszakát a reptéren. |
Kiegészítések:
* ez a leírás útmutató, hogy általános esetben mire számíthatsz. Fent tartjuk a jogot, hogy ettől a szükséges esetben és mértékben eltérjünk. A programtól való eltérés oka lehet például a programon résztvevők fizikai fittsége, időjárási tényezők, stb. A hegyivezető a túra résztvevőivel a helyszínen egyeztetve hozhatja meg ezt a döntést.
ALKALMASSÁG; AKKLIMATIZÁCIÓ
Alkalmasság
1.
Megfelelő fizikai fittség! Mit jelent az általános fizikai fittség? A mi olvasatunkban: 10km lefutása sík terepen 4-5 perces kilométerekkel ne jelentsen gondot!
2.
Az Ararát (5137m) mászása előtt ajánlott körülnézned a nagyobb magasságok hegyi világában. Nem elvárás a résztvevőkkel szemben, de ajánlott egy magasabb hegycsúcs, egy 4000m-es, pl. a
Mont Blanc(4810m) vagy legalább egy 3000m-es hegycsúcs, pl. a
Grossglockner(3798m) megmászása.
3.
Általános orvosi alkalmassági vizsgálat ajánlott a jelentkezés előtt.
Akklimatizáció
Fontos a fizikai állóképességen kívül az Ararát (5137m) sikeres megmászásához a megfelő akklimatizáció is. Mi az
akklimatizáció? A szervezet alkalmazkodási folyamata a nagy magasság oxigén hiányos környezetéhez. Magasra megyünk fel, fent alszunk, majd lejövünk újra oxigéndús alacsonyabb magasságba. Mindezt maximum néhány héttel a cél túra előtt tesszük. Hogyan lehet elérni az akklimatizált állapotot konkrétan az Ararát túrád előtt? Az Ararát mászása előtt néhány héttel ajánlott 2700-3000m közötti magasságban eltölteni min. 2 éjszakát, hogy a helyszíni akklimatizációd megfelelő legyen.
FELSZERELÉSEK
Felszerelés ellenőrző lista:
Technikai felszerelés:
1 db 35l hátizsák;
1 db -10 celsius comfort zónás hálózsák;
1 pár túrabot (3 részes, nem "csavaros" hanem "Flip-Lock" rendszerű);
1 db fejlámpa (Petzl ajánlott) új és tartalék garnitúra akkumlátorral vagy elemekkel;
egyéb felszerelés:
30-50 PFD napvédő krém vagy olaj;
1 db napszemüveg;
ruházat:
külső réteg:
1 db meleg sapka;
1 db arcmaszk (vagy Buff);
1 pár meleg Gore-Tex kesztyű és 1 pár hasonló tartalék kesztyű;
1 pár vastag 2 ujjas kesztyü (lehet pehely);
1 db technikai kabát Gore-Tex vagy softshell (vízhatlan, lélegző, szélálló);
1 db technikai nadrág Gore-Tex vagy softshell (vízhatlan, lélegző, szélálló);
1 db Gore-Tex membrános és Vibram talpú D túrabakancs;
1 pár kamásli;
1 db vastag pehely kabát;
középső réteg:
1-2 db vékony polár pulóver;
1 db polár aláöltözet nadrág;
alsó réteg:
1 db vékony testhez tapadó aláöltözet nadrág;
1 db vékony testhez tapadó aláöltözet felső
1 pár téli vastag, meleg túrazokni.
élelmiszer:
snack a mászás idejére (általában kb. 7 óra időtartam): energia szeletek, szárított gyümölcsökzsebből fogyasztható szénhidrát tartalmú elemózsia (pl. energia szeletek, szárított gyümölcsök, csoki, szölőcukor);
1l-es vákuumtermosz (forró teát a kettes táborban kapod a mászás előtti éjjelen).
KÖLTSÉGEK
Várható költségek összesen, mindennel együtt (EUR 400Ft-os árfolyam-ig számolva tudjuk tartani árainkat, ÖEAV biztosítással rendelkezőknek) utolsó frissítés 2024 dec. :
kb. 700.000Ft.
Nézzük a költségeket részletesen:
1. részvételi díj: 249.000Ft grossglockner.hu-nak fizetendő két részetben utalással: 19.000Ft előleg jelentkezéskor, indulás előtt 3 hónappal a hátralék 230.000Ft. Amit kapsz cserébe:
-garantáltan kis csoport, max. 6 fő per csoport;
-tisztán mászunk! Túráinkon ügyelünk a környezet minimális terhelésére is!
-ügyfélszolgálati munkatársunk aszisztenciája segít megszervezni repülőgéppel történő utazásod Törökországba;
-szakértő magyar túravezetőnk aszisztanciája a ruházati és egyéb felszereléseid összeállításánál még Magyarországon az indulásod előtt, személyes találkozókon és telefonon;
-túravezetőd teljes aszisztanciája az utazás során végig: a transzfereknél a reptéren, szállodáknál; a hegyen a szállásokon; stb.
-expediciós hegyivezetés: előzetesen akklimatizálodott hegyivezető folyamatos irányításával és vezetésével teljes biztonságban mozoghatsz a 2200m feletti részeken is, segítség akklimatizációd megfelelő végrehajtásához;
-folyamatos egészségügyi ellenőrzés a hegyen tartózkodásod során (véroxigénszint, pulzus mérés, vérnyomás mérés).
2. Repjegy: kb. 200.000Ft saját magad vásárlod a jelentkezés után, segítünk tanácsokkal a vásárlásban (2024dec. adat repjegy.hu).
3. Expediciós költség: 590EUR (kb 210.000Ft) Törökországban, Dogubayazit-ban készpénzben, EUR fizetendő expediciós partnerünk irodájában a hegyre indulás előtti napon. Az expedíciós költségekbe építve a következők vannak:
-reptéri transzfer érkezéskor és visszautazáskor;
-2 éjszaka szállás és reggeli helyi hotelben;
-transzferek az Ararát Nemzeti Parkba és vissza;
-mászóengedély;
-szállásod sátorban az Ararát túrád tartama alatt 4 éjszaka;
-napi 3x étkezés az Ararát túrád 5 napja alatt;
-teherhordó öszvérek költsége; kemping felszerelések, sátrak, stb;
-a csoportot magyar hegyivezetőd irányítja, mellette helyi együttmüködő profi helyi hegyivezetők segítik a csapat egyes tagjainak, kisebb csoportjainak mozgását szükség szerint, ezeknek a hegyivezetőknek a munkadíja.
-kisbuszos túra, Ishak Pasa Palotájának megtekintése Dogubayazit-ban.
4. Biztosítás: 30.000Ft. Éves ÖEAV díja, ha már van ÖEAV kártyád akkor ezzel a költséggel már ne számolj.
5. 2 további éjszaka szállodában, Dogubayazit-ban: 60EUR (kb. 24.000Ft).Általában még 2 további éjszakát töltenek a csapatok azon tagjai Dogubayazit-ban, akik megmászták az Ararát-ot a 5 napos túrán, nem vettek igénybe tartalék napot a hegyen.
Tervezett időpontok: 2025.