Történetek a hegymászásról, hegymászóknak és azoknak, akik érdeklődnek a hegymászás világa iránt.
Előszó
-Bogi!-szólalt meg Bendegúz.
-Igen.-válaszolt Bogi.
-Tulajdonképpen miért is csináljuk ezt a hegymászós dolgot?
Bendegúz miközben beszélt a szakállát vakargatta és a lábát lóbálta a szikla párkányon ahol ültek. A szikláról remek kilátás nyílt gleccserekre, jég tornyokra, vad szikla falakra. Egészen messzire el lehetett látni. Messze még egy zöld völgy is feküdt. Bendegúz egy hegygerincen maszott eppen Bogival. Elmélkedésre csábító gyönyörű idő volt. Kék ég, felhő sehol, öröm ilyenkor mászni, nem kell aggódni, hogy elromlik az időjárás. Nem kell sietni, nem kell mindent időre csinálni, azon aggódva, hogy a sziklafalra, hegygerincre szegezz a rossz időjárás.
Bogi a szeme sarkából rápillantott Bendegúzra. Majd a rá oly nagyon jellemző kissé fanyaru módon elmosolyodott a szája sarkában.
-Hát mert ott van!-idézett egy nagy hegymászót Bogi.
-Ugyan hagyjál már most komolyan kérdezem--felelt Bendegúz.
Bogi elgondolkodott. Pár percig az alpesi hegycsúcsokra jellemző néma süket csend vette őket körül. Mikor Bogi megszólalt, még a hangja is kissé megváltozott, - a szokásos évődő hangnem helyett tiszta, erős hangon beszélt - talán inkább csak önmagának fogalmazta meg nyers gondolatait, mindenféle változtatás nélkül mondta ki, nem is törődött azzal, hogy valaki, Bendegúz hallja.
-Mikor egy hegyi túrára indulok mindig kétségekkel, kicsit félelemmel is vagyok tele: vajon elég jó vagyok? Képes vagyok rá? Az is eszembe jut, mikor jönnek a nehézségek, hogy mit keresek itt? Miért nem maradtam otthon a kényelmes szép lakásban. Mikor hajnalban felkelünk, pontosabban éjszaka, két, három órakor, azt nagyon nem szeretem. Akkor is az jut az eszembe, mit keresek itt, miért csinálom?
A válasz a kérdésre talán az ilyen percekben, pillanatokban kereshető, mint a mostaniak. Mikor látom ezt a csodálatos, óriás világot amit az Úr teremtett. Érzem a lehetőségét annak, hogy a természet zabolátlan ereje lesújt ránk, mondjuk egy vihar formájában és akkor akár el is pusztulhatunk. Így most a legerősebb érzésem, a hála. Azért, mert most a természet határtalan szépségét láthatom. Ezeket a pillanatokat befogadom a lelkembe. Amikor sötétbe borul a világom és elszabulnak a gonosz erők, akkor előkapom és bevilágítom velük az éjszakát. Utat mutatnak, bátorságot és erőt tudok meríteni a fényükből és az árnyak meghátrálnak.
Szóval ezért érdemes hajnalban kelni hátizsákot cipelni és még téged is elviselni. - nevetett végül elégedetten most már a megszokott hangján Bogi.
Pár percig uralkodott ismét az alpesi csend a kis sziklapárkányon. Mindketten az elhangzottakon elmélkedtek. Bogi végül az erős, melengető napsugártól és az elfogyasztott szendvicstől kissé elbágyadt. Hunyorogva, ásítva a fiúnak dőlt.
-És te?-kérdezte Bogi.
-És te miért vagy itt?
-Hát tulajdonképpen...-mosolygott Bendegúz - érted, te kis málé...
Bogi hosszasan, figyelmesen Bendegúz arcát szemlélte. Majd elmosolyodott és lágyan megcsókolta a fiút.
Első történet
Repülő túrabotok, és két forró capuccino
Második történet
Csend a Darmstadter-en
